A Fúvószenekar 110 éves múltja

„Die Musik ist eine Gabe Gottes, die den Teufel vertreibt und die Menschen fröhlich macht.” (M. Luther)

A Pilisvörösvári Fúvószenekar alapítója a Mauterer karnagydinasztia volt. Mauterer Jakab vezetésével 1893. május 15-én alakult meg a zenekar jogelõdje. Mauterer Jakab 1898. július 5-ig állt a zenekar élén. Ekkor fia, Mauterer János vette át az irányítást egészen 1902. július 17-ig. Ezután újra egy Mauterer János nevezetû karnagy állt a zenekar élére, õ azonban az alapító Mauterer Jakabnak a testvére volt. Idõsebb Mauterer János keze alatt érett igazi 18-20 tagú együttessé a zenekar. A karnagy maga tanult muzsikus volt. Híres katonakarmesterünk, Fricsay Richárd zenekarában volt elsõ szárnykürtös. 1953-ig látta el a karnagyi teendõket, utána a karmester Nick János lett, õt Vörösvári József követte. Tõle Feldhoffer János vette át a stafétabotot.

1989-ben 18 taggal alakult újjá a zenekar Brandhuber János vezetésével, aki 1994-ig látta el a karnagyi teendõket. Ezután majd egy évig Feldhoffer János, a jelenlegi egyesület vezetõje vette át a karnagyi munkát. 1995. októberétõl már Buzás Bálint volt a zenekar karnagya, és vezetésével 1996. április 14-én a IX. Országos Fúvószenekari Minõsítésen „német nemzetiségi zenekar” kategóriában 148 ponttal, „show zenekari” kategóriában 143 ponttal kapott Kiemelt Arany Diplomát az együttes, így elnyerte a „Fesztiválzenekar” címet.

1997. május 1-jén jelent meg a zenekar kazettája és CD-je. Ugyanebben az évben szeptemberben Sopronban az Országos Német Nemzetiségi Fúvószenekari Fesztiválon az elsõ hat helyezett között voltak. E sikeres idõszak után két évig Kovács Tibor volt a zenekar karnagya, majd 2002. augusztusától ismét Buzás Bálint vette át a vezetést.

A zenekar megalakulása óta résztvevõje a helyi és környékbeli egyházi és világi rendezvényeknek és fesztiváloknak – ezzel is öregbítve országszerte városunk hírnevét. Több mint 13 éve nagyon jó kapcsolata van a zenekarnak a Gerstetteni Fúvószenekarral, melynek létrehozásában nagy szerepet játszott Schäffer Lõrinc és Eduard Gillitzer.

A 2003. április 27-i „Bläsertreffen” találkozón a zenekar „nyugdíjas” zenészeinek: Brandhuber Jánosnak, Denk Józsefnek, Fetter Józsefnek, Manhertz Pálnak, Solt Józsefnek, Solymosi Mártonnak, Metzger Istvánnak, Nick Jánosnak és Várhegyi Ferencnek oklevelet nyújtottak át a pilisvörösvári fúvószenei életben eltöltött sok évtizedes tevékenységük elismeréseként.

Közülük hárman, Fetter József, Manhertz Pál és Várhegyi Ferenc az „igazi” Mauterer zenekar tagjai voltak. Ez annyit jelent, hogy õket még a fent említett Mauterer János vette be a zenekarba. A zenészek betegségük miatt már nem aktív tagjai a zenekarnak, de szívesen emlékeznek vissza az ott eltöltött évekre.

Fetter József: 1951. Pünkösdhétfõjén játszottam elõször a Mautererben. Az elsõ utam tehát a körmenet volt az erdei kápolnához. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan elismert zenész vett be a zenekarba, mint a Mauterer János. Azt mondta: „Jo, thei khau man prache.” Inas koromban, 1949-ben kezdtem el zenélni. Kozek János bácsi tanított meg az elsõ fogásokra. Kõmûves szakmája mellett hivatásos rendõrzenész és kántor is volt. Mire a zenekar tagja lettem, tenoron és hegedûn is jól tudtam játszani. Második hangszerként a hegedû azért volt fontos, mert régen a bálokon éjféltõl hajnali négyig vonós hangszereken játszottak a zenészek, aztán ismét jött a rezes. Legkedvesebb emlékem 1957 nyarához fûzõdik, amikor a vörösvári színtársulat a „Csárdáskirálynõt” adta elõ, és a mi zenekarunk kísérte õket. A darabot Vörösváron és Dorogon is elõadtuk – nagy sikerrel. Nagyon örülök neki, hogy mindhárom unokám fúvós hangszeren játszik, és bízom benne, hogy lelkesedésük késõbb sem fog alábbhagyni.

Manhertz Pál: 1943-ban kezdtem Vass Márton kántornál tenoron tanulni. Nem volt nehéz dolgom, hiszen édesapám és bátyám szintén zenészek voltak. 1946-tól játszottam a Mauterer zenekarban. Számomra minden játszás egy emlék, egy újabb élmény volt. Hiszen a zenélésnek csak úgy van értelme, ha az ember szívvel-lélekkel csinálja. A legkedvesebb emlékem talán az volt, amikor a „Csárdáskirálynõt” kísértük. Sajnos a családban nincs olyan, aki a zenésztradíciót folytatná. Mindenesetre édesapám hegedûjét és a tenoromat a mai napig õrzöm.

Várhegyi Ferenc: Az '50-es években kezdtem játszani a Mauterer zenekarban, még az „igazi régiekkel”. Legelõször harmonikázni tanultam édesapámtól, aztán a Nick Pista tanított klarinétozni. Késõbb Budapestre is jártam zeneiskolába. Nagyon sok emlék fûz a zenekarhoz, hisz rengeteget játszottunk. Szinte minden szombaton volt valamilyen bál. Volt olyan is, hogy a bál már reggel 6-kor befejezõdött, de mi 10-kor még mindig zenéltünk. Számomra nagyon emlékezetesek voltak a tûzoltóbálok is. A tûzoltók kint sorakoztak a terem elõtt, majd bevonultak a zászlóval a tûzoltóindulóra. Az elsõ számot mindig õk táncolták. A klarinétomat ma is õrzõm, de ezzel ma már nem lehetne fújni a zenekarban, mert magas hangolású. Régen a fúvószene „erõsebb” volt, úgy is nevezték, hogy „tirkisch”. A harmonikámat is elraktuk, éppúgy, mint az okleveleket. Szép emlék lesz mindez az utókor számára.

Sax Ibolya

(Vörösvári Újság, 2003. július)