Magyar irodalom VIII.

 

A XX. század

 

 

József Attila élete és költészete:

 

József Attila életrajza

 

Apja Josifu Aron (1871-1937) szappanfőző munkás, anyja Pőcze Borbála (1875-1919) mosónő. József Attila hatodik gyermekként született, ekkor azonban már csak két nénje, Jolán és Eta élt. Apja 1908-ban elhagyta családját.

A kisfiút a Gyermekvédő Liga 1910-ben parasztcsaládhoz adta nevelésre Öcsödre; 1912-ben tért vissza Budapestre. A Ferencvárosban szegény proletársorban éltek. Édesanyja rákban halt meg, ezután fia egész életét végigkíséri a fájdalom. Jolán férje, Makai Ödön lett az alig 14 éves fiú gyámja.

1920-ban Makóra került gimnáziumba, nyaranta munkát vállalt. Megismerkedik Juhász Gyulával, az ő segítségével és előszavával jelent meg első verskötete (Szépség koldusa). 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben a szegedi egyetem magyar-francia szakára iratkozott be, innen azonban Tiszta szívvel c. verséért eltanácsolták. A költő ősszel a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat. 1926-27-ben Párizsban a Sorbonne előadásait hallgatta. Rövid ideig a pesti egyetemre is járt.

A Szép Szó egyik szerkesztője lett. A Baumgarten-alapítványból segélyt, majd jutalmat kapott (1935, 1936). Nagyon fáj (1936) c. kötete sem hozta meg a várt elismerést. 1937 tavaszán szerelmes lett Kozmutza Flórába. Még az év nyarán a Siesta szanatóriumba került; nov. 4-én nénjei vették magukhoz szárszói panziójukba. Dec. 3-án a szárszói állomáson tehervonat kerekei alá vetette magát. 1938-ban posztumusz Baumgarten-díjat kapott. Méltó elismerése is ekkor kezdődött. 1948-ban életművét Kossuth-díjjal tüntették ki.

 

Költészete

 

Kezdetben a Nyugat hatását mutatja, jól formált versei leginkább realisztikusságukkal vagy különös bensőségességükkel hívhatják fel magukra a figyelmet (Rög a röghöz). A kozmosz éneke c. szonettkoszorúja részleteiben már megelőlegezi a későbbi kiteljesedést. Az avantgárd különböző irányaival kapcsolatba kerülve részben elemi erejű változások közeledéséről (Nem én kiáltok), részben a modern nagyváros ellentmondásos világáról ad képet (Szép nyári este van), részben ősi igézések, népdalok és sanzonok, máskor mesék vagy zsánerképek hagyományosabb szemléleti elemeit társítja merész, esetleg éppen bizarr asszociációkkal
(A hetedik, Klárisok, Áldalak búval, vigalommal, Medáliák, Medvetánc). Néha a szelídséget hirdeti (Tanítások), ismételten megszólal azonban soraiban a szociális lázongás is (Tiszta szívvel, Végül). Ez a harmincas évek elején forradalmisággá erősödött, tudatos politikai költészetet hozva létre (Szocialisták, Tömeg, A város peremén, Mondd, mit érlel ...) Nem kerülték el azonban figyelmét az élet parányi mozzanatai sem (Hangya). Erősödött benne az elidegenedés kínzó érzése (Mióta elmentél, Óh szív! Nyugodj!, Reménytelenül). 1933-tól alkotta meg összetett szemléletű, hagyományosabb és avantgárd sajátságokat ötvöző verseit, melyekben egyszerre van jelen a világgal való ösztönös kapcsolattartás és a szigorú, önelemzésre is kész tudatosság. Az érzelmi reagálásokban is gazdag nyelvi anyagot erőteljes motívumszerkesztés fogja egységbe (Téli éjszaka,Óda, Eszmélet, "Költőnk és Kora"). Fontos szerepet kapnak a különféle tájak, nemegyszer kozmikus összefüggésekben (Falu, Tiszazug, Külvárosi éj, Tehervonatok tolatnak..., Elégia).
Vissza-visszatérően fejezi ki a fájdalom végleteit: szerelmeinek viszonzatlanságát (Nagyon fáj), anyja elvesztését (Kései sirató), vagy eltávolodva az egyedi élményforrásoktól (Egy kisgyerek sír, Kiáltozás). Megfoghatatlan bűnök terhével küzd (A Bűn, Én nem tudtam, Tudod, hogy nincs bocsánat

, Kiáltás); erősen befolyásolta a freudi szemlélet ( Amit szivedbe rejtesz, "Költőnk és Kora"). Radikálisan demokratikus társadalomszemléletét életének utolsó éveiben is értékes versekben fejezte ki (Thomas Mann üdvözlése, Levegőt! Hazám). Az ember kiteljesedésének feladatát is társadalmi összefüggésben szemléli (Két hexameter, Kész a leltár). A derű, az életörömre vágyás kései szerelmi ciklusait is át tudja hatni (Flóra). Magas művészi szintet képviselnek önmegszólító versei (Tudod hogy nincs bocsánat, Karóval jöttél...).
Műfordítóként a szomszéd népek kortárs lírájának tolmácsolására törekedett; értékesek Villon-fordításai is.

 

(A rövidített életrajz Tamás Attila szócikke alapján készült, Új Magyar Irodalmi Lexikon 2.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994. 914-916. p.)

 

 

Rövid életrajz

 

József Attila (Bp., 1905. ápr. 11.Balatonszárszó, 1937. dec. 3.)

 

Apja ~ Áron bánsági béresek gyermeke, kisiparosoknál dolgozó szappanfőző munkás, anyja Pőcze Borbála parasztszármazású mosónő. A szülőknek három gyermeke maradt életben, a költő és két nővére, Jolán, aki nála hat és Etel, aki két évvel volt idősebb. A „város peremén”, a Ferencvárosban született, gyermekkorát az itteni proletárnegyedben élte le. 1908-ban apja Romániába ment és családjával ettől kezdve nem törődött. A három gyermek eltartása a gyenge testalkatú anyára maradt, aki nem tudott eleget keresni, noha mosást, takarítást és varrást vállalt. Lakbérre gyakran nem telt, tömegszállásokon hányódtak. 1910-ben kénytelen volt két kisebb gyermekét lelencként az Országos Gyermekvédő Liga útján Öcsödre adni paraszt nevelőszülőkhöz.

1912-től ~ újból Pesten élt, alkalmi munkákat vállalt, és közben elvégezte az elemit és a polgári három osztályát. Az I. világháború második felében már rendszeresen verselt, jórészt egy kezébe került Ady-kötet hatására. Családja helyzete az anya betegsége és a háború miatt egyre romlott. 1917 végén néhány hetet a monori gyermekmenhelyen töltött, de nem bírta elviselni a rideg bánásmódot, hazaszökött.

1919. dec.-ben vidékre utazott élelemért, távollétében meghalt a „Mama”. Ezután Makai Ödön ügyvédet, Jolán testvére férjét nevezték ki gyámjául. Makai anyagilag támogatta, de szegény rokonként kezelte, nem engedte meg, hogy Jolánt testvérének tekintse.

Magánvizsgával befejezte a polgárit (1920), és beiratkozott a makói gimn.-ba és internátusba. Nyaranta mint nevelő és mint kukoricacsősz keresett kenyeret. 1922-ben öngyilkosságot kísérelt meg, emiatt el kellett hagynia a gimn.-ot. Magántanulóként Bp.-en tette le az érettségit, közben dolgozott, magántanítványokat vállalt, és egyre többet foglalkozott a költészettel.

Rendkívüli tehetségét először Juhász Gyula ismerte fel, az ő előszavával jelent meg tizenhét éves korában Szegeden az első verseskötete, a Szépség koldusa (1922). A szegedi lapok többször hozták írásait, 1923-ban a Nyugat is leközölte három költeményét.

1924-ben a szegedi egy.-re iratkozott be magyar-francia szakra. Ugyanebben az esztendőben egyik verséért, A lázadó Krisztusért az ügyészség istenkáromlás címén pörbe fogta, a Tiszta szívvel c. verse miatt Horger Antal egy.-i dékán kijelentette: minden eszközzel meg fogja akadályozni, hogy tanári diplomát kapjon.

1925-ben került ki a nyomdából második versgyűjteménye, a Nem én kiáltok. Az 1925–26-os tanévben Bécsben folytatta tanulmányait.

Hatvany Lajos támogatásával a következő tanévre a párizsi Sorbonne-ra iratkozott be. Hazatérte után két félévet hallgatott a bp.-i tudományegy.-en, vizsgát azonban nem tett.

 

 

József Attila

életrajzi vázlat

 

1. Szül: Bp., 1905. ápr. 11.

2. Apja Josifu Aron (József Áron) szappanfőző munkás, anyja Pőcze Borbála mosónő, két nővére, Jolán és Etelka.

3. A családfő elhagyja őket, nagy szegénység, tömegszállások, Öcsöd: nevelőszülők.

4. 1919: a mama halála, Makai Ödön a gyámja.

5. Iskolái: Bp.: polgári, Makó gimnázium

6. Juhász Gyula felismeri tehetségét, Szeged: Szépség koldusa (1922). Versei a Nyugatban.

7. Egyetemi tanulmányai: Szeged magyar-francia szak, Bécs, Párizs, Budapest. Kapcsolata a baloldali mozgalmakkal.

8. 1930-tól pszichiátriai kezelés (labilis idegrendszerű)

9. 1936: Szép Szó.

10. Halála: Balatonszárszó, 1937. (dec. 3.)

 

 

A Borderline személyiségzavar főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, valamint a személyközi kapcsolatok, és az énkép/énidentitás instabilitásával jellemezhető súlyos személyiségzavar. Az amerikai pszichiátriai társaság szerint a borderline személyiségzavar kezelése a legbonyolultabb feladat, amivel egy szakember (pszichológus/pszichiáter) munkája során találkozhat. Ritkábban magyarul határeseti személyiségzavar-nak vagy érzelmileg labilis személyiség-nek is nevezik.

 

 

József Attila a Wikipédián:

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_Attila

 

József Attila fotói és megzenésített versei

 

Fotógyűjtemény: http://www.irodalmikepek.hu/_jozsef_kep.html

 

Összes költeménye: http://jaall.tar.hu/

 

 

                                                                                                                         

József Attila versei:

 

Ősapám

Fakó köntösben, hószín ménlován,
Álomban, éjjel, itt jár Ősapám,
Ruhája egyszerű, díszt nem visel,
De nagy szemében őserő tüzel.

Dús hosszú fürtje barna mint a föld,
Vasmarka kérges, nagy tusákra tört,
Süvegje mellett karvalyszárnya száll,
Előtte messze száz vitéz halál.

Rézarca, mint a gondos est, nyugodt,
- Kacagni tán soha nem is tudott -
Nyakán feszülnek holló-vérerek,
Tömbmelle vulkán tengerek felett.

Leszáll lovárul - tán Hadúr maga! -
Bronzajka mozdul s nem hallik szava,
Rám néz, szemembe, kezet fog velem,
Bús apa bús fiával, csendesen.

1922. okt.

 

TISZTA SZÍVVEL                                                                          

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

1925. márc.

 

ÁLDALAK BÚVAL, VIGALOMMAL                                           

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.

1927 karácsony

 

TEDD A KEZED                                                                               

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

1928. máj. - jún.

 

ÓH SZÍV! NYUGODJ!                                                                   

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

1928 vége

 

HARMATOCSKA                                                                           

Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsiros
papiros szendereg.

Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.

Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.

Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.

1929. aug.

 

BÁNAT                                                                                             

Futtam, mint a szarvasok,
lágy bánat a szememben.
Famardosó farkasok
űznek vala szivemben.

Agancsom rég elhagyám,
törötten ing az ágon.
Szarvas voltam hajdanán,
farkas leszek, azt bánom.

Farkas leszek, takaros.
Varázs-üttön megállok,
ordas társam mind habos;
mosolyogni próbálok.

S ünőszóra fülelek.
Hunyom szemem álomra,
setét eperlevelek
hullanak a vállamra.

1930. jún.

 

A HETEDIK                                                                                     

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932

 

MEDVETÁNC                                                                                   

Fürtös, láncos, táncos, nyalka,
aj de szép a kerek talpa!
      Hova vánszorogsz vele?
      Fordulj a szép lány fele!
      Brumma, brumma, brummadza.

Híres, drága bunda rajtam,
húsz körömmel magam varrtam.
      Nyusztból, nyestből, mókusból,
      kutyából meg farkasból.
      Brumma, brumma, brummadza.

Gyöngyöt őszig válogattam,
fogaimra úgy akadtam.
      Kéne ott a derekam,
      ahol kilenc gyerek van.
      Brumma, brumma, brummadza.

Azért járom ilyen lassún,
aki festő, pingálhasson.
      A feje a néninek
      éppen jó lesz pemszlinek.
      Brumma, brumma, brummadza.

Kinek kincse van fazékkal,
mér a markosnak marékkal.
      Ha nem azzal, körömmel,
      a körmösnek örömmel.
      Brumma, brumma, brummadza.

Szép a réz kerek virága,
ha kihajt a napvilágra!
      Egy kasznárnak öt hete
      zsebbe nőtt a két keze.
      Brumma, brumma, brummadza.

Állatnak van ingyen kedve,
aki nem ád, az a medve.
      Ha megfázik a lába,
      takaródzzék deszkába.
      Brumma, brumma, brummadza.

1932

 

GYERMEKKÉ TETTÉL                                                               

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936. máj.

 

SZÜLETÉSNAPOMRA                                                                  

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
            csecse
            becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
            magam
            magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
            Az ám,
            Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
            szegény
            legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
            fura
            ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
            a hont
            kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
            hevét
            s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" -
            gagyog
            s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
            sekély
            e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
            taní-
            tani!

1937. ápr. 11.

 

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT                                         

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

1937. júl. - aug.

 

(KARÓVAL JÖTTÉL...)                                                                 

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

1937. okt.

 

(TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN...)                                               

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

1937. nov.

 

Gyerekkori verse:

 

Kedves Jocó!

 

De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni.
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintért kuglert venni.

 

Mig a cukrot szopogatnám,
Uj ruhámat mutogatnám,
Dicsekednél fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.

 

(1916-17?)

 

 

Tamási Áron: Ábel a rengetegben

 

Feladatok:

 

Keresd meg a térképen Székelyföldet!

Keresd meg Csíkcsicsót, Csíkszeredát, a Hargitát!

Mit tudsz a székelyekről? (Ha semmit, nézz utána!)

Gyűjts az Interneten fotókat Székelyföldről (tájak, épületek, székelykapuk, népviselet stb.)

Állítsd össze Tamási Áron életrajzát internetes források vagy kézikönyvek alapján.

(A forrást pontosan jelöld meg!)

 

Ne felejtsd el: A könyvet kötelező elolvasni!!!

 

Tanácsok a könyv olvasásához:

 

1. Ne kezdj bele, amíg nem olvasol egy-két dolgot a székelység történetéről, sorsáról, életéről! (Erdély, Trianon, kisebbségi sors stb.)

 

2. Ez nem egy kalandregény – ne várj tőle izgalmas akciójeleneteket! Az Ábel a rengetegben egy lassú folyású, mesei elemeket is tartalmazó szép, emberi történet. Csodálatos tájakat, a székely emberek furfangos gondolkodását, talpraesettségét és hazaszeretetét ismerheted meg általa.

 

3. Nézz utána az ismeretlen, tájnyelvi szavaknak a szótárban (vagy az Interneten). Ne feledd: minden újonnan tanult magyar szó gazdagítja látókörödet, ismereteidet, hűségedet az anyanyelvhez!

 

Jó olvasást kívánok!

 

 

Tamási Áron

1897-1966

 

 

Életrajzi vázlat

 

1. Szül.: 1897., Farkaslaka (Udvarhelyszék), kisbirtokos földműves család

 

2. Tanulmányai: Farkaslaka, Székelyudvarhely, Gyulafehérvár (hadiérettségi).

 

3. Háború (olasz front)

 

4. Felső fokú tanulmányok: Kolozsvár (jogi és kereskedelmi diploma)

 

5. Banktisztviselő: Kolozsvár, Brassó. (Novellapályázatot nyer.)

 

6. 1923. USA (1925 Lélekindulás – novelláskötet)

 

7. 1926. Kolozsvárott író és újságíró. Erdélyi Helikon. Házassága

 

8. 1944. Budapest (ostrom)

 

9. 1954. Kossuth-díj

 

10. 1966: Budapesten hal meg, Farkaslakán temetik el.

 

 

Fontosabb regényei:

 

Ábel-trilógia

Bölcső és bagoly (önéletrajzi)

Címeresek

Jégtörő Mátyás

Szűzmáriás királyfi

 

 

 

Ábel-szótár

 

 

1. fejezet

 

pityóka = burgonya

 

törökbúza = kukorica

 

garádics = lépcső

 

véka = gabonát tároló edény és űrmérték (25-35 liter)

 

kártya = faedény, vödör

 

pókarongy = pólya rongy

 

pócegér = patkány

 

buba = baba

 

puliszka = főtt kukoricaliszt-pép

 

terü =

 

tonka orra =

 

átalvető = kettős tarisznya, amelyet oly módon visznek vállon, hogy egyik fele elöl, a másik hátul lóg.

 

bütü =  bot, gerenda, rönk stb. laposra vágott vége, a háztető "csapott" oldala.

vacsoracsillag = esthajnalcsillag

 

purdé = cigány gyermek

 

homp (pl. kereszt hompja) = halom, kis domb

 

ráta (pl. három rátában) részlet, hányad

 

 

dibdáb = hitvány, haszontalan, jelentéktelen.

 

magamot = magamat

 

üsmerek = ismerek

 

elkótorogjon = elkódorogjon

 

egyetmás = egy és más

 

panyókára vette = vállára vetve

 

töltöttem volt bé = betöltöttem

 

 

 

 

 

Magyar Néprajzi Lexikon: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/index.html

 

Székelymagyar szótár: http://szekelymagyar.transindex.ro

 

Népszótár: http://nepszotar.com

 

Magyar Értelmező Szótár: http://ertelmezoszotar.atw.hu

(Figyelem, telepíteni kell!)

 

 

Tamási Áron (1897-1966)

 

Első novellái a székely falu világát ábrázolták, mesei ihletésű költői realizmussal, életrevaló humorral mutatta be hőseit (Lélekindulás, 1925). Leghíresebb műve az Ábel-trilógia (1932-34). Klasszikus népi hőst teremtett, aki erkölcsi tisztaságával és furfangos eszével győzi le a veszedelmeket. Írásaiban gyakori lett az irreális elem, a mese csodába hajlott, a művek az erkölcsi megigazulás útját keresték (Jégtörő Mátyás, 1936; Ragyog egy csillag, 1937).

 

http://enciklopedia.fazekas.hu/index2.htm

 

Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes székely földműves család gyermekeként született 1897. szeptember 20-án Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát.

1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron. 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került. Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben miután végez, a Kereskedelmi Akadémián tanult, ahol 1922-ben szerzett diplomát, utána banktisztviselő Kolozsváron és Brassóban.

 

Azután szűknek érzi Erdélyt, s mintha mindenestül szakítani akarna származása hagyományaival, huszonhat éves korában, 1923 júliusában kivándorol Amerikába, ahol volt alkalmi munkás, de banktisztviselő is. Pedig akkor már egy novellájával Kolozsvárott pályázatot nyert (Szász Tamás, a pogány – a Keleti Újság novellapályázatán). De írói magamagát Amerikában találta meg. Ott lebbentek elébe látomásként az elhagyott otthon képei, emlékei, hagyományai. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. Azonnal felfigyelnek rá: a romániai és a magyarországi irodalom is. Erdély hazavárta ezt a mindenkinél erdélyibb hangütésű írót.

És a következő évben, 1926 májusában Tamási Áron haza is tért. Ettől kezdve javarészt Erdélyben élt, mígnem 1944-ben Magyarországra települt át. De amikor még romániai lakos és a romániai magyar irodalom ünnepelt írója volt, már a legolvasottabb, a legkedveltebb írók közé tartozott Magyarországon is.

1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, az Újság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet. Az Erdélyi Helikon alapító tagja, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban (Tiszta beszéd).

Gyors egymásutánban jelennek meg novelláskönyvei, regényei is. Előbb A szűzmáriás királyfi, amelyet javarészt még Amerikában írt, s csak végső csiszolása készült el otthon. Tragikus történet a természet igaz törvényei szerint élni akaró székely diákról, aki összeütközik a társadalom embertelen törvényeivel. Kevés műben érződik ennyire az író misztikumra hajlandó világszemlélete. A helyzetek kritikai erővel reálisak, a hangvétel közel áll a balladához, a megoldások valóságon kívüliek: költői mű, de nem realista regény. Annál realistább, de legtávolabb is áll Tamási életművének egészétől a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolja meg. Ezek után következett a főmű: az Ábel-trilógia – ez az önéletrajza burkolt formában. Előbb az Ábel a rengetegben, a talpraesett székely erdőpásztor mesébe illő, mesevarázsú története, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. Szemléletével lehet vitatkozni, van benne sok romantikus antikapitalizmus, Ábel a megismert polgári világ elől nem előrelép, hanem hátra; akár 20. századba tévedt rousseau-izmusnak is mondhatnók ezt a magatartást. De költészetével, különösen az első rész költészetével, nem lehet vitatkozni: fenyőillatú remekmű, századunk egyik legszebb magyar regénye. Ennek a regénynek a zárógondolata az ismert idézet: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. Bajor Gizi házában vészelte át Budapest ostromát (1944-1945).

Kossuth-díjas (1954) és többszörös Baumgarten-díjas.

Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:

 

„Törzsében székely volt, fia Hunniának

Hűséges szolgája bomlott századának.”

 

Forrás: Wikipédia

 

 

Tamási Áron (Farkaslaka, 1897. szept. 20.Bp., 1966. máj. 26.): író, az MTA l. tagja (1943 – 49), rendes tag posztumusz 1989, Kossuth-díjas (1954). Sokgyermekes földművesszülők gyermeke. Székelyudvarhelyen érettségizett 1917-ben, majd az olasz frontra került. 1919-től a kolozsvári egy. jogi karán, majd a Kereskedelmi Ak.-n tanalt. Rövid ideig bankhivatalnok. 1923-tól 1926-ig az USA-ban élt, többnyire New Yorkban. Itt szerzett élményei ihlették legsikerültebb művét, az Ábel a rengetegben c. regényét, amelynek humorát, ízességét a patriarchális székely világ találkozása adja az elgépiesedett modern kapitalizmussal. Visszatérése után Kolozsvárt telepedett le. Az 1940-es évekig Erdélyben élt. Három ízben kapott Baumgarten-díjat (1920, 1930, 1933). 1945 – 47 között a parlament behívott képviselője volt. Első novellája (Szász Tamás, a pogány) 1922-ben jelent meg a kolozsvári Keleti Újságban. Szinte valamennyi erdélyi m. irodalmi és szellemi mozgalommal kapcsolatot tartott: az Erdélyi Helikonnal, a Korunkkal, az Erdélyi Fiatalokkal, a Vásárhelyi Találkozóval, hasonlóképp a mo.-i Válasz, a Márciusi Front íróival. E csoportokkal közös szándék vezette: a nép kérdéseinek demokratikus úton való megoldása. Egész pályafutása alatt a népben látta a politikai és művelődési megújulás forrását. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó létrehozása az ő nevéhez is fűződik; ő volt a találkozó elnöke (1937). A főváros ostromát (1944–45) Bajor Gizi villájában vészelte át. 1949 után hallgatásra kényszerült 1954-től újra szerepelt novellákkal, színművekkel. Az 1956-os forradalom idején az Írószövetség elnökségének tagja. 1956. dec. 28-án tartott taggyűlésen az elnökség nevében felolvasta az általa fogalmazott Gond és hitvallás c. nyilatkozatot. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja volt. Farkaslakán temették el. A székely falvak világának ábrázolója, látásmódja, stílusa, szókincse, egész művészi világa itt gyökerezik. Tehetsége, fantáziája játszi könnyedséggel olvasztja egybe a tragédiát és komédiát, a misztikumot és a falu józan realizmusát. Műveiben az erdélyi szegénység életét, a megélhetésért az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta. Kigúnyolta a társadalmi igazságtalanságokat, a romlott erdélyi arisztokráciát. Későbbi műveiben kezdeti realizmusától eltávolodva, abba jelképes, népi miszticizmus keveredett. A 40-es években színpadi műveket is irt. Később fokozatosan visszatért kezdeti realizmusához, hitet tett a munkásosztály nemzet- és világformáló szerepe mellett. Egy m. népcsoport nyelvét irodalmi magasságba emelte s gondolkodásmódját a legmagasabb fokon fejezte ki. Számos műve, főleg novellái idegen nyelveken is megjelentek. – F. m. Lélekindulás (elb., Kolozsvár, 1925); Szűzmáriás királyfi (r., Kolozsvár, 1928); Erdélyi csillagok (elb., Kolozsvár 1929); Címeresek (r., Kolozsvár, 1931); Helytelen világ (elb., Kolozsvár, 1931); Ábel a rengetegben (r., Kolozsvár, 1932); Ábel az országban és Ábel Amerikában (mindkeltű Kolozsvár, 1934); Énekes madár (színmű, Bp., 1934); Rügyek és reménység (elb., Bp., 1935); Jégtörő Mátyás (r., Kolozsvár, 1936); Tündöklő Jeromos (színmű, Kolozsvár, 1936); Ragyog egy csillag (r., Kolozsvár, 1937); Virágveszedelem (elb., Bp., 1938); Magyari rózsafa (r., Bp., 1941); Vitéz lélek (színmű, Bp., 1941); Csalóka szivárvány (színmű, Bp., 1942); Összes novellái (Bp., 1942); Virrasztás (cikkek, Bp., 1943); A legényfa kivirágzik (elb., Bp., 1944); Hullámzó vőlegény (színmű, Bp., 1947); Zöld ág (r., Bp., 1948); Bölcső és bagoly (r.; Bp., 1953); Hazai tükör (r., Bp., 1953); Elvadult paradicsom (összegyűjtött novellák, 1922 – 1926, Bp., 1958); Világ és holdvilág (összegyűjtött novellák, 1936 – 1957. Bp., 1958); Szirom és Boly (r., Bp., 1960); Játszi remény (elb., Bp., 1961); Akaratos népség (összegyűjtött színművek, Bp., 1962); Hétszínű virág (elb., Bp., 1963). – Irod. Zsigmondi Ferenc: T. Á. (Prot. Szle, 1925); Makkai Sándor:T. Á. (Erdélyi Helikon, 1927); Németh László: T. Á. (Napkelet, 1928); Molter Károly: T. Á. (Erdélyi Helikon, 1928); Schöpflin Aladár: T. Á. (Nyugat, 1929); Bisztray Gyula: T. Á. (Magy. Szle, 1930); Kerecsényi Dezső: T. Á. (Prot. Szle, 1930); Sárközi György: T. Á. (Nyugat, 1930); R. Berde Mária: T. Á. (Erdélyi Helikon, 1931); Babits Mihály: T. Á. (Nyugat, 1933); Halász Gábor: T. Á. (Prot. Szle, 1934); Kós Károly: T. Á. (Erdélyi Helikon, 1936); Rónay György: T. Á. (Magy. Kultúra, 1938); Babits Mihály: Írók két háború közt (Bp., 1941); Kárpáti Aurél: Főpróba után (Bp., 1956); Illés Endre: Krétarajzok (Bp., 1957); József Attila: Összes művei (III., Bp., 1958); Béládi Miklós: T. Á. (Kortárs, 1961); Czine Mihály: T. Á. (Új Írás, 1965); Féja Géza: T. Á. (Bp., 1967.)

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon

 

Kosztolányi Dezső

1885-ben született Szabadkán, Kosztolányi Árpád tanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermekeként. A gimnáziumot Szabadkán kezdi, majd kicsapják, s magántanulóként, Szegeden teszi le az érettségit.

1903-ban Budapestre megy, s beiratkozik a bölcsészkar magyar–német szakára. Itt ismerkedik meg és köt barátságot Babitscsal, Juhász Gyulával. 1906-ban a Budapesti Napló munkatársa lesz.

1907-ben jelenik meg első verseskötete, a Négy fal között – elismerő a fogadtatásban részesül, egyedül Ady bírálja.

Házasságot köt Harmos Ilona színésznővel. Egy fiuk születik (Kosztolányi Ádám).

1933-ban mutatkoznak betegsége első jelei. Sorozatos műtéteken esik át, s Stockholmba is elmegy rádiumkezelésre. 1936 augusztusában gégemetszést végeznek rajta, s innentől kezdve nem tud beszélni, ún. beszélgető-füzeteken keresztül kommunikál környezetével és a külvilággal.

1936. november 3-án halt meg Budapesten, a Szent János Kórházban.

A Nyugat emlékszámmal adózott emlékének.

 

Fontosabb művei:

 

A szegény kisgyermek panaszai  – verseskötet (1910)

Halotti beszéd – vers (1933)

Regényei: Aranysárkány (1925), Édes Anna (1926), Esti Kornél (1933)

 

 

Kosztolányi Dezső

 

Halotti beszéd

 

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

Márai Sándor:

Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szem’ tekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk.

 

REMÉNYIK SÁNDOR:

Halotti beszéd a hulló leveleknek

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:
Bizony, e világ dőre, esztelen
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.
Nem történhetik velünk semmi sem,
Mi megronthatná szép, igaz-magunk.
Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk
S ha alászállunk: vár a hűs avar,
Testvér-levél testvér-lombot takar,
Ott is otthon vagyunk.
Ha megkeményedünk és megfagyunk:
Zuzmara csillog rajtunk: hermelin.
Bíbor után a fehér hermelin.
Bizony szépek vagyunk.
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Ha végre földanyánk része leszünk,
Ott is szépek leszünk,
Ott is otthon leszünk.
És árvaság csak egy van, feleim:
Az erdőn kívül lenni.
Otthontalannak, hazátlannak lenni.
Nagyvárosok rideg utcakövén
A széltől sepertetni.
Sok más szeméttel összekevertetni.
Árvaság csak ez egy van, feleim.
S amíg itthon vagyunk:
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.

Szuhanics Albert

 

Halotti beszéd

 

Látjátok feleim itt nyugszik Kis Jóska,
Amit ő megevett az biz` nem piskóta!
Utolsó vacsorát galócából evék,
Meg is itta ennek rövid úton levét!

Por megtért a porhoz, vonzódott a borhoz,
Tudtuk Dobos Péter italtól rikoltoz...
Ám egy nyári éjjel elhallgatott végleg,
Meglehet túlzottan a hordóba nézett!

Fehér Sára sírja, ő itt nyugszik szegény,
Elhagyta Julcsáért a csalfa vőlegény.
Ő meg bánatában beugrott a kútba,
Onnan szállt fel lelke a mennyei útra.

Szekerét hajtotta haza Kovács Károly,
Rohantak a lovak nyakukban friss zápor.
Megbillent a bakon kerék közé esett,
Siratják övéi, számosan, mód felett!

Kinn kaszált a réten Varga Józsi estig,
Miért kellett néki ottmaradni vesztig?
Egy fene nagy ménkű a kaszába csapott,
Szegény Józsi bátyó a fűbe harapott!

Pénzes Mari nénénk rég nyomta az ágyat,
A tudós doktorunk rajta eret vágat.
Piócát is hozott Mari nagy bajára,
Kilehelte lelkét mégis nem sokára!


Itt nyugszik Nagy Márton megtérve az égbe,
Templomba vasárnap láttuk sosem tért be.
Mert mindig dolgozott, pihenni nem tudott,
Most halála néki nyugodalmat hozott...

Fekete Aladárt megrúgta a tehén,
A sajkába verte kopasz fejét szegény.
Veres Kálmán itt van a háza népével,
Áradat vitte el, nyugodjék békével!

Látjátok feleim, por és hamu vagyunk.
Ahogyan felkele, le is megy a napunk.
Mindenki a mennybe Urunkhoz fog menni,
Itt az idő mármost fájdalmunk temetni!


(Debrecen, 2008. augusztus 31.)

 

A Halotti beszéd és könyörgés a legkorábbi magyar nyelvű szövegemlék (és egyben a legrégebbi összefüggő finnugor, sőt uráli nyelvű szövegemlék is), 1192 és 1195 között keletkezett. Egy latin nyelvű egyházi könyvben, az úgynevezett Pray-kódexben[1], a magyar szöveg a 136. lapon maradt fenn. A szöveg első felfedezését Schier Xystusnak tulajdonítják, ez azonban vitatott. Nyilvánosan elsőként Pray György jezsuita szerzetes számolt be róla, egy hétsoros szemelvényt tett közzé. Pray átadta a szöveget rendtársának, Sajnovics Jánosnak, aki épp lapp-magyar nyelvrokonságra keresett bizonyítékokat. Teljes szövegét ő publikálta 1771-ben. Az eredeti szöveg jelenleg az Országos Széchényi Könyvtárban van, utoljára 1997 januárjában volt megtekinthető.

A beszéd szövege két részből áll: egy 26 soros temetési beszédből és egy 6 soros könyörgésből. A temetési beszéd a kódex következő oldalán található latin szöveg szabad fordítása, a könyörgés pedig a néhány oldallal előrébb található latin szöveg pontos fordítása. Összesen 190 magyar szót őrzött meg.

A szöveget másolták, tehát feltételezhető, hogy már korábban is létezett. A másolás helye egy Szent János titulusú bencés monostor volt, ennek helye azonban ismeretlen. Állandósulás is feltételezhető, Horváth János Károly Róbert temetésének krónikabeli leírásában talált párhuzamot. Állandósulhatott, mert szövegére gyakran szükség volt, erre utal, hogy papi szertartásrendben maradt fenn, nem pedig prédikációk között.

A halotti beszéd és könyörgés európai viszonylatban is jelentős, a halotti beszédek műfaja ugyanis csak a reformáció idején vált általánossá.

Forrás: http://hu.wikipedia.org

 

Halotti beszéd

Értelmezés

Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: biza por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban teremté eleve [Úr] mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki Paradicsomot házává. És mind[en] Paradicsomban való gyümölcsöktől monda neki élnie. Csupán tiltá őt egy fa gyümölcsétől. De mondá neki, mért ne ennék: „Bizony, [a]ki napon eendel az[on] gyümölcstől, halálnak halálával halsz”. Hallá holtát teremtő Istentől, de feledé. Engede ördög intetének, és evék az[on] tiltott gyümölcstől, és az[on] gyümölcsben halált evék. És az[on] gyümölcsnek oly keserű vala vize, hogy torkát megszakasztja vala. Nem csupán magának, de mind[en] ő fajának halált evék. Haraguvék Isten, és veté őt ez[en] munkás világ[ba] bele: és [az] lőn halálnak és pokolnak fészke, és mind[en] ő nemének. Kik azok? Mi vagyunk. [A]hogy is ti látjátok szemetekkel: íme, egy ember sem múl[aszt]hatja ez[en] vermet, íme, mind ahhoz járó[k] vagyunk. Imádjuk Urunk Isten kegyelmét ez[en] lélekért, hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen, és bocsássa mind[en] ő bűnét! És imádjuk Szent Asszony Máriát és Boldog Mihály arkangyalt és mind[en] angyalokat, hogy imádjanak érte! És imádjuk Szent Péter urat, akinek ad[at]ott hatalom oldania és kötnie, hogy oldja mind[en] ő bűnét. És imádjuk mind[en] szenteket, hogy legyenek neki segedelmére Urunk színe előtt, hogy Isten ő imádságuk miatt bocsássa ő bűnét! És szabadítsa őt ördög üldözésétől és pokol kínzásától, és vezesse őt Paradicsom nyugalmába, és adjon neki Mennyországba utat, és mind[en] jóban részt! És kiáltsátok Urunkhoz háromszor: uram irgalmazz!

Szerelmes Barát[a]im! Imádjunk ez[en] szegény ember lelkéért, [a]kit Úr ez[en] napon ez[en] hamis világ tömlöcéből mente, [a]kinek e napon testét temetjük, hogy Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze, hogy bírságnap jutva mind[en] ő szentei és kiválasztottai között jó felől iktatva élessze őt! És tibennetek. Clamare ut: kyrie eleison!

Forrás: http://hu.wikipedia.org

 

 

 

Karinthy Frigyes

 

A legnépszerűbb magyar írók egyike, a XX. századi magyar irodalom sokoldalú, kiemelkedő képviselője. Mohó kíváncsiság, a természettudományok és a technika iránti érdeklődés, páratlan fantázia, magas szintű humor és mély humanizmus jellemezte őt. Egész irodalmunkban ő a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista.

Elkötelezett humanista volt: hitt az emberben, hitt a tudományban, hitt a kultúrában, elkeserítette az embertelenség, harcolt a gonoszság ellen. A felszínen elsősorban a humorista, a nagy mulattató látszott. Úgy használnak engem, mint a krumplit Európában - virágomat és gyümölcsömet (humor és vicc) tépik, a gyökérgumót (filozófiámat) eldobják.” – írta keserűen naplójába.

 

Művei:

 

Az 1912-ben megjelent Így írtok ti (majd egyre bővülő újabb kiadásai) felbecsülhetetlen kultúrtörténeti értéke, hogy rendkívüli módon népszerűsítette a modern, a kortárs, a nyugatos irodalmat.

A Tanár úr kérem 1916-ban jelent meg, s a kötetbe foglalt tizenhat írás népszerűsége, az életműben elfoglalt kiemelt helye miatt az Így írtok ti-vel vetekszik.

Negyvenkilenc éves volt, amikor agydaganat támadta meg. Karinthy betegségéről és a műtét élményéről írta egyik leghíresebb és sajátosan érdekes könyvét, az Utazás a koponyám körült. Önmegfigyelés, dokumentum és líra egészen különös ötvözete ez a magában álló mű: különös klasszikusa irodalmunknak.

Előszó című verse a magyar líra maradandó és klasszikus értékű alkotása.

 

Néhány mondása:

Kifogytam minden mondanivalómból. Kénytelen voltam megmondani az igazat.

Humorban nem ismerek tréfát.

Nem tudok nevetni, ha röhögtetnek.

 

 

Előszó

 

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,

Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy

S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban

Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,

Hogy megkeressem azt a másikat

S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom

De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,

Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,

Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,

Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,

Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben

Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,

Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak

És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,

De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok

S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,

Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,

Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,

Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,

De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,

Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,

Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,

Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,

Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,

Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,

De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt

Nektek, kiket szerettem,

Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,

Amit majd elmondok mindenkinek.

 

 

Karinthy Frigyes: Előszó és Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének című versének összehasonlítása

 

 

 Karinthy versében Ady Endre „Szeretném, ha szeretnének” című művét egészíti ki és válaszolja meg,  saját tapasztalataival és mondandójával átszőve.

Mindkét vers témája azonos: az emberről és a szeretetről szól. Az ember a főszereplő, mint egyedülálló „én” és mint közösségi ember. A versek szerkezete hasonló: mindketten használják az ismétlést, mely hangsúlyozza a mondanivalót.

 

A két versben előforduló azonos szavak:

 

          Pl.  „Nem mondhatom el senkinek  - Nem mondhatja el gondolatait, mert…

 

     „Sem utódja, sem boldog őse,

      Sem rokona, sem ismerőse

      Nem vagyok senkinek.”

 

Az egyedüllétet és magányt írják le mindketten, és vágynak arra, hogy szeressék őket.

A titok szó maga a rejtély, amit meg kellene fejteni.

 

„A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat..”

 

„Vagyok mint minden ember: fenség,

  Észak-fok, titok, idegenség,

  Lidérces, messze fény”

 

Az „Észak-fok, titok, idegenség” Ady hidegségét, zárkózottságát mutatja, míg Karinthy Adyra utal az alábbi sorokban:

 

„A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.”

 

Vágynak a közösségre:

 

„Szeretném magam megmutatni,

  Hogy látva lássanak”

 

„Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.”

 

Leírják, hogy mit tettek meg annak érdekében, hogy szeretetre találjanak:

 

„Ezért minden önkínzás, ének:

  Szeretném, hogyha szeretnének”

 

„Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,
 És sokszor jobb lett volna lenni rossznak”

 

 

 

Ellentétek is találhatók a versekben, illetve a sorok felcserélődnek:

 

         Pl. „Sem utódja, sem boldog őse,

                Sem rokona, sem ismerőse

                Nem vagyok senkinek”

 

     Mindenkinek rokona, ismerőse,
       Mindenkinek utódja, őse”

 

 

         Karinthy Frigyes felnézett Adyra, mint költőre, ezért vitte tovább Ady gondolatait.

 

 

                                                                  Készítette: Thoma Gergő

 

Ady Endre

 

A magyar Ugaron

 

Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

 

Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

 

Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.

 

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.

 

A Hortobágy poétája

 

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

 

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szívében,
A csorda-népek lelegelték.

 

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

 

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

 

A Tisza-parton

 

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szivem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

 

Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?

 

 

Verscímek:

 

Ének a porban

Költözés Átok-városból

Lelkek a pányván

A lelkek temetője

 

 

Karinthy Frigyes: Így írtok ti - Ady Endre: Moslék-ország

Jött értem a fekete hajó,
Jött értem a fekete vizen.
Álom-királyfit, vitt, tova vitt
Moslék-országnak mentiben -
Fekete hajó, fekete vizen.

Moslék-ország, hajh cudar ország,
Hajh, Hortobágy, zsír-szívü rém; -
Hajh, Átok-város, Redves-ugar:
Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém?
Fekete vizeken jöttem én.

Vagyok a nyugati sirály -:
De magyarnak köpött ki a föld.
Moslék-ország a nyakamon ül,
Engemet Moslék-ország örökölt:
Nyöszörög a hájszagu föld.

Már nem megyek el, fekete hajó,
Moslék-ország hagy' örülj szegény!
Hadd ugassanak, hadd ugassanak,
Fekete vizen, fekete legény,
Hajh, kutyafáját szomorú legény

 

Karinthy Frigyes: Így írtok ti - Ady Endre: Leköpöm a multat

 

Leköpöm a multat
A lélek-pókot, a cudart,
Leköpöm a lelkemet is,
Mert visszanyihog a multba.


Én vagyok Máté király.
Én vagyok Máté király.
Holdfényes, szelíd arcom.
Belelobog a nagy éjbe.

 

 

 

RÖHÖG AZ EGÉSZ OSZTÁLY

 

Az ördög bújt az osztályba. Reggel, mikor bejöttünk, új szemétládát találtunk. Szép, nagy szemétláda, politúros. Azonnal kiderült, hogy egész kényelmesen el lehet férni benne.

A szemetet természetesen kiszedjük belőle, és szépen eltrancsírozzuk a tetején. Ehhez művészi ösztön kell. Körös-körül egyenlő távolságban kenyérbelek jönnek: közepére, mint valami dísztárgy, egy nagy darab szalonnahéj. Mindenki rendez valamit: régi vasakat, tollszárakat viszünk a szemétkiállításra, amit belépődíj mellett mutogat a Deckner.

A második tíz percben váratlanul kitör a cédularagasztás. Először Kelemen hátán jelenik meg egy rövid jelentés, mely tudtul adja, hogy az illető önmagát „szamár”-nak minősíti, s ezt minden külön értesítés helyett állandóan reklamírozni óhajtja. Kelemennek aztán bizalmasan megsúgja valaki, hogy elhatároztuk, hogy cédulát ragasztunk Roboz hátára, Kelemen röhög magában, és csakhamar feltűz egy hasonló cédulát Roboz hátára. Roboz már öt perce röhög velünk együtt Kelemen céduláján. Kelemen már fuldoklik, hunyorog a szemével – a röhögés nő, dagad, egyre vidámabb lesz, orkánná fajul, de minél jobban röhögnek ők egymáson, mi annál jobban röhögünk őrajtuk.

Aztán a következő dolgot találja ki valaki. Az ember odamegy például Auerhez, aki szorgalmasan ír valamit; lihegve nekiszalad, lázasan, örömtől feldúlt arccal, kapkodó hangon karon ragadja. „Gyere, gyere, gyorsan...!” –fuldokol és viszi magával. Auer kapkod, nem érti. „Na mi az, mi az, mi történt, hová?” – kérdi izgatottan és ijedten, és szedi a lábát. A másik nem felel, lihegve cipeli, keresztülvonszolja a folyosón, felrohan vele a harmadik emeletre. Auer agyán villámgyors iramban többféle lehetőség mozgóképe száguld. A nagybácsija jött meg Amerikából. Az igazgató hívatja, mert konferencia volt, és ott végre megállapodtak a tanárok, hogy ez az Auer egészen kivételes, érthetetlen zseni, amilyent egy században egyet szül csak a korszellem, és azért rögtön ki kell adni neki az érettségi bizonyítványt és ezer korona ösztöndíjat egy nagy beszéd kíséretében, amit a tanári szobában tart az igazgató. A kultuszminiszter hívatja, aki itt van a tanáriban, direkt miatta jött, mert valaki beküldte neki Auer legutóbbi magyar dolgozatát, amit könnyek között felolvastak az országházban, és Auerrel most kezet akar fogni a kormány képviselője. A szabadkézi-tanár hívatja, mert egy gazdag mecénás meglátta az ő „Stilizált levélalak” című szépiarajzát, és harmincezer koronáért meg akarja venni a városligeti Feszty-körkép helyére, amit most elárvereztek. Húszezerért is odaadom, gondolja még hirtelen Auer, amint lihegve felérnek a negyedik emeletre. Ott egyszerre a hírvivő, aki eddig egy szót se szólt, elereszti Auer karját, és szép lassan megindul lefelé. Auer csudálkozva utánafordul, a lépcső alján már ott áll az egész osztály és röhög. Auer egy percig áll, marhák, mondja, aztán dühösen indul, szégyenszemre lefelé, két perc múlva már ő röhög legjobban, mikor Robozzal csinálják végig ugyanazt.

Közben Wlach a táblára lerajzolta Kökörcsin tanár urat, alsónadrágban, de különben cilinderrel a fején, amint II. Józsefnek jelentést tesz az osztály magaviseletéről. II. József az orrát piszkálja, és egy üveg Zacherlint nyújt át Kökörcsinnek, aki köszöni alássan, és jót húz az üvegből.

Zajcsek ordít, hogy őt nem hagyják tanulni, végre fogja magát, beül az új szemétládába, magára húzza a fedelet, és orrhangon énekel. Wlach jelt ad, egyszerre mindenki elhallgat és feláll. Zajcsek rémülten dugja ki fejét, azt hiszi, a tanár jött be. Vad röhögés. Zajcsek megvetően kiköp a ládából, és undorral magára húzza a fedelet.

Hanem most tényleg belép Kökörcsin. Halálos csend: egyszerre mindnyájunknak eszébe jut Zajcsek, aki a szemétládában ül. De Zajcsek másodszor már nem hagyja becsapni magát, nem mozdul.

És most rettenetes óra következik. Az egész osztály egyetlen, hullámzó rekeszizom, amit képtelen erőfeszítéssel szorít le a halálos röhögés. A fojtott röhögés forróláza lüktet a vérvörös arcokon, és a halántékok kidagadnak. Mindenki a pad fölé hajol. A csönd, melynek fenekén egy esetleges kipukkadás borzasztó réme vonaglik, ingerlően zúg a fülünkben. És vannak elszánt, vakmerő gazemberek az utolsó padokban, akik még feszítik a kritikus hangulatot. A kis Löbl lebújt a padok alá, négykézláb mászkál kényelmesen, körös-körül mászta az osztályt, és egyenként megfogta a lábunkat. A szemétláda gyanúsan mozog. Kökörcsin emelt hangon fejtegeti II. József érdemeit; hátulról meglöknek, egy hang súg rekedten a fülembe: „Vigyázz, jön a pad alatt Löbl, már a negyedik pad alatt van!” Mindenki felhúzza a lábát a padra: a szájunk reszket a röhögéstől, kétségbeesetten próbálok figyelni, hogy másra tereljem a fantáziámat. Kökörcsin lelkesen magyarázza, milyen szép dolog volt II. Józseftől, hogy egy tollvonással visszavonta összes rendeleteit. „Az anyja második Jóska!” – mondja Eglmayer az utolsó percben hihetetlenül mély gyomorhangon. Auer élesen felszisszen – Löbl most ért odáig, és belecsípett. „Nézd – mondja valaki mellettem –, Kökörcsin egyik lába rövidebb, mint a másik.”

A szemem majd kiugrik. Most... most vége... még egy pillanat... robban... Ebben a percben a tanár a következő viccet csinálja:

„Auer... mit mozgolódik maga, mint egy sajtkukac?”

Soha még bohózatírónak olyan hatása nem volt közönségére. Mint gátját áttépő áradat: harsan fel a röhögés. Percekig röhögünk, felszabadulva, hörögve. A tanár csodálkozva néz, és elnézően mosolyog – magában megállapítja, hogy milyen frappáns és ellenállhatatlan humora van neki.

 

 

A ROSSZ TANULÓ FELEL

 

Nem, mára nem lehetett számítani, igazán. Hiszen számított rá, persze hogy számított, sőt múlt éjjel álmodott is ilyesfélét: de álmában magyarból hívták ki, igaz, hogy úgy volt, mintha a magyart is a Frőhlich tanítaná. Álmában elintézte az egész kérdést, a párhuzamos vonalakról felelt, egyfelesre.

Mikor kimondják a nevét, nem hisz a füleinek, körülnéz: hátha csoda történik, hátha csak agyrém, nyomasztó lidércnyomás volt, hogy ez az ő neve, és most felébred ebből az álomból. Aztán egy csomó füzetet felkap a padról. Míg végigmegy a kis utcán, a padsorok közt, ezt gondolja: „Ápluszbészerámínuszbé egyenlő ánégyzetmínuszbénégyzet.” Ezt fogja kérdezni. Biztosan ezt fogja kérdezni. „Ha nem ezt kérdezi, átmegyek különbözeti vizsgával a polgáriba, és katonai pályára lépek.”

Közben megbotlik, és elejti a füzeteket. Míg a földön szedeget, háta mögött felzúg az obligát nevetés, amit ezúttal senki se tilt be: a rossz tanuló törvényen kívül áll, rajta lehet nevetni.

A tanár leül, és maga elé teszi a noteszt. Ránéz. A rossz tanuló görcsösen mondogatja magában: „ápluszbészer...” veszi a krétát. A tanár ránéz.

– Készült? - mondja a tanár.

– Készültem.

Ó igen, hogyne készült volna. A halálraítélt is elkészül: felveszi az utolsó kenetet, és lenyíratja a haját.

– Hát akkor írja.

A rossz tanuló a tábla felé fordul.

– Bénégyzetmínuszpluszmínusznégyzetgyökbémínusznégyácészerkétá.

És a rossz tanuló engedelmesen írni kezdi és mondja utána a számokat. Írja, írja, mint Ágnes asszony, tudja, miről van szó, látja a tételt „éppen úgy, mint akkor éjjel”, mikor elaludt mellette, és fogalma se volt róla, mit jelent az egész. Igen, ez az, homályosan sejti, valami másodfokú egyenlet – de hogy mi lesz ebből.

Szép lassan és kalligrafikusan ír. A négyesnek a szárát vastagítja – a vonalból, ami törtet jelent, gondosan letörül egy darabot, ehhez külön elmegy az ablakig a spongyáért. Időt nyer ezzel. Hátha csöngetnek addig. Vagy valami lesz. Úgyse sokáig szerepel ő itten a dobogón. Ezt még felírja, az egyenlőségjelet is szép lassan felrakja – igen, ezt még úgy csinálja, mint más, felsőbb lények, mint egy jó tanuló. Felírja még „a2”. A katonaiskolában nagyon korán kell felkelni, villan át az agyán, hirtelen. De aztán hadnagy lesz az ember. Esetleg kimegy Fiuméba.

Közben szép lassan ír – még mindig nem írta le. Hozzá nem értő ember, aki ezt a jelenetet figyeli, azt hiszi, valami jó tanuló felel. De a szakértő tudja már, mit jelent az, mikor valaki ilyen határtalan gonddal rajzolja a kettes farkincáját. Halálos csend körös-körül. A tanár nem mozdul. Most beszélni kell.

– A másodfokú egyenlet... – kezdi értelmesen és összehúzott szemmel, és mélységes figyelemmel nézi a táblát.

– A másodfokú egyenlet... – ismétli olyan ember modorában, aki nem azért ismétli a szót, mintha nem tudná, mit akar mondani, hanem inkább azért, mert rengeteg mondanivalója közül a leghelyesebbet, a legfrappánsabbat, a legtökéletesebbet válogatja és mérlegeli.

De a tanár, ó, a tanár már tudja, mit jelent ez.

– Készült? – mondja keményen és szárazon.

– Tanár úr kérem, én készültem.

Ezt bezzeg villámgyorsan mondja: véres dac, lázadó kétségbeesés remeg a hangjában.

Tanár (széles gesztussal): – Hát akkor halljuk.

A rossz tanuló nagy lélegzetet vesz.

– A másodfokú egyenlet az elsőfokú egyenletből származik oly módon, hogy az egész egyenletet megszorozzuk...

És most beszél. Valamit beszél. A második mondatnál arra számított, hogy félbeszakítják – lopva néz a tanár felé. De az mozdulatlan arccal néz, se azt nem mondja, hogy jó, se azt, hogy rossz. Nem szól. Pedig a rossz tanuló nagyon jól tudja, hogy nem lehet az jó, amit ő beszél. Hát akkor miért nem szól a tanár? Ez rettenetes. A hangja reszketni kezd. Egyszerre látja, hogy a tanár felemeli a noteszt. Erre elsápad, és szédítő gyorsasággal kezdi:

– A másodfokú egyenlet úgy származik az elsőből, hogy végig... Tanár úr kérem, én készültem.

– Polgár Ernő – mondja hangosan a tanár.

Mi ez?

Már egy másikat hívtak ki? Ővele végeztek? Mi ez? Álmodik?

– A másodfokú egyenlet... – kezdi újra, fenyegetően.

Polgár Ernő fürgén kijön, és a tábla másik végén már veszi a másik krétát.

– A másodfokú... Tanár úr kérem, én készültem.

Senki sem felel. És most ott áll, egyedül a tömegben, mint egy szigeten. De még nem megy helyre. Neki nem mondták, hogy menjen helyre – odvas és züllött, kitaszított szívvel áll ott –, neki nem mondták, nem mondták. Ő még felel. Most végigmenjen, újra, a padsorok közt? Nem, inkább áll, hülyén: keze dadogva babrál a táblán, a félbemaradt egyenlet roncsai közt, mint a lezuhant pilóta, a motor megpattant hengerei fölött. A másik fiú közben már felel is. Valami párhuzamos vonalakról beszél – ez is olyan idegen és furcsa... mint minden... amivel itt évek óta foglalkoznak körülötte... foglalkoznak vidáman és ruganyosan és hangosan... és amiből ő soha nem fogott fel semmit... néhány mondatot jegyzett meg eddig, s azokon úszott...

És így áll most, még áll, reménykedik, udvariasan figyeli, amit a másik beszél... néha helyeslően bólint, legalább ezzel jelzi, hogy ő készült, ő tud... néha bátortalanul meg is szólal, abban az illúzióban ringatja magát, hogy őt kérdezték, de csak halkan, hogy ne küldjék helyre... aztán szerényen elhallgat és figyel... előrehajol, részt vesz a felelésben, odaadja a krétát, buzgólkodik a felelő körül, még súg is neki, hangosan, nem azért, hogy segítsen, de hogy a tanár lássa, hogy ő súg, tehát ő tud... Egyszóval: nem adja meg magát.

Egyszer aztán minden ereje elhagyja, elhallgat, és még egyszer a katonaiskolára gondol. Elboruló elméjében, mint távoli szavak, verődnek vissza a zajok... a kréta ropogása... elfolynak az arcok, és egy pillanatra világosan látja a végtelent, amelyről e percben jelentette ki a felelő, hogy ott a párhuzamos vonalak találkoznak. Látja a végtelent... nagy, kék valami... oldalt egy kis házikó is van, amire fölül fel van írva: „Bejárat a negyedik végtelenbe.” A házban fogasok vannak, ahol a párhuzamos vonalak leteszik a kalapjukat, aztán átmennek a szobába, leülnek a padba, és örömmel üdvözlik egymást... a párhuzamos vonalak, igen... a végtelen, a megértés, a jóság és emberszeretet osztályában, ahová ő soha eljutni nem fog... ama „felsőbb osztály”, melybe „elégtelen eredmény miatt fel nem léphet” soha.

 

 

Linkek:

 

Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem:

http://mek.niif.hu/00700/00719/00719.htm

 

Olvasónapló:

http://sulihalo.hu/diak/olvasonaplo/851-karinthy-frigyes-tanar-ur-kerem

 

SZABOLCSKA MIHÁLY

Egyszerűség

Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden.

Egyszerű, de tiszta nóták
Amiket én dalolok -
Mert a szívem súgja őket,
Nem is olyan nagy dolog.

Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.

Ami a szívemen fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versirást.

Egyszerű és tiszta nóta,
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.

A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.

Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.

 

 

 

Legyen úgy, mint régen volt!

Legyen úgy, mint régen volt!

Adjon Isten békességet,

Ezer áldást, reménységet,

Minden jót!

Legyen úgy, mint régen volt!

 

Legyen úgy, mint régen volt!

Legyen úgy, mint régen volt!

Hogy ne legyen a magyarnak,

Se dolmányán, se csizmáján

Soha folt!

Legyen úgy, mint régen volt!

 

(Népköltés)

 

 

 

Weöres Sándor

 

TÁNCOL A HOLD

 

Táncol a Hold,
fehér ingben.
Kékes fényben
úszik minden.

Jár az óra,
tik-tak tik-tak.
Ne szólj, ablak,
hogyha nyitlak.

Ne szólj, lány, ha
megcsókollak -
fehér inge
van a Holdnak.